Csodásan telt az elmúlt négy nap, nagyon jól éreztük magunkat Sopronban és környékén.
Mosonmagyaróvári kirándulásunk után késő délután érkeztünk meg Sopronba. Elfoglaltuk a szállásunkat, kicsomagoltunk, pihentünk. Bár klíma nem volt beépítve, volt viszont ventilátor, ami csendesen tette a dolgát. A szobákat jól be lehetett sötétíteni, így nem melegedtek fel túlságosan, este pedig sokkal hamarabb lehűlt a levegő, mint Budapesten. A 84-es út is elcsöndesedett éjszakára, így nyitott ablaknál alhattunk.
Kedden Bécs felé vettük az irányt. A Schönbunni kastély kiállítása és a parkban található labirintus volt látogatásunk fő célja. Hatalmas távolságokat kellett a rekkenő hőségben gyalogolnunk, és le a kalappal Ádi előtt, aki nagy meglepetésünkre talán a legjobban bírta a túrákat. Soha nem kellett miatta megállnunk, és a lábát sem fájlalta. Nagyon tetszett neki az idegenvezetős tárlatvezetés, szinte minden fontos információt megjegyzett, ami csak elhangzott. A labirintus bár nem volt nagy, mégis jó alaposan el lehetett a sövények között tévedni! Hatalmas és gyönyörű volt a kert, sajnáltuk, hogy csak egy töredékét volt alkalmunk megnézni. Hazafelé még benéztünk a hatalmas SCS Center bevásárlóközpontba.
Szerdán a Lővérektől indulva körbevonatoztunk Sopronban, láthattuk a legfőbb nevezetességeket. Délután megnéztük a főtéren található Központi Bányászati Múzeum interaktív kiállítását. A gyerekek nagyon élvezték a dolgot, mert két szinten is szinte minden kiállított tárgyat ki lehetett próbálni.
Csütörtökön a Fertőrákosi kőfejtő lenyűgöző méretű múzeumát néztük meg. Itt is sikerült délután egy óra körül tanösvényt nézni, de túléltük a tűző napot. Szinte menekültünk a bánya belsejébe, ahol már kellemesen hűvös volt. Tettünk egy rövid hajókirándulást a Fertő tavon. Hiába voltak nyitva a hajó hatalmas ablakai, mégis alig járt a levegő, ami nem segített a rekkenő hőség elviselésében.
Pénteken egyhangúlag megszavaztuk a balatoni strandolást. Korán reggel indultunk, így még jó időben sikerült megérkezni Szigligetre, vagy ahogy a helyiek hívják, a Balaton gyöngyszemére. Találó az elnevezés, kellemes napot tölthettünk a parton. Szuper a strand, minden korosztálynak megfelelő kikapcsolódást nyújt. A partszakasz nem túl széles, érkezésünkkor mégsem volt tömeg. Hatalmas árnyas fák, kiváló büfék, kis üzletek, a gyerekek számára kialakított fokozatosan mélyülő, homokos partrész jellemzi. A vizibiciklizést ezúttal kihagytuk, de így is vagy háromszor mártóztunk meg a vízben. Ádit fürdés után minden alkalommal alaposan lecsutakolta és fertőtlenítette Móni, nehogy valami bőrfertőzést kapjon. A fiatalúr amikor megéhezett, jó étvággyal elfogyasztott egy fél sajtos lángost! :)
A csodás nap végén estére értünk haza. Bármilyen kalandos is volt a nyaralás, melynek során sok szép élménnyel gazdagodtunk, már mindenki várta a hazaérkezést. Bella kutyus és Csufi cica is boldogan fogadott minket, szemmel láthatóan nem viselte meg őket különösebben a pár napos távollétünk.
Ádi nagyon jól bírta a sétákat, nem fáradt el jobban, mint bárki más a családból. Sőt, néha már mi néztünk egymásra kérdően Mónival, hogy mindezt hogy a csudában bírhatja, 37 fokos hőségben? Nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen szépen regenerálódtak az izmai, és hogy ennyire hajtotta a lelkesedés, a felfedezni vágyás! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése