Amikor a főorvos úr a vérképet látva megint azt mondta, hogy "meggyógyult, mehet haza", nem tudom, tényleg komolyan gondolta-e. Úgy tűnt, igen. Persze örülünk neki, meg ezt vártuk már fél éve, de akkor is, olyan furcsa már sokadjára hallani. Annál is inkább, hogy korábban a normál kezelés vagy a nagyon rizikós csontvelő őssejt transzplantáció között kellett választanunk. A visszaesés réme mindig ott kísért, de ha már így döntöttünk, ki kell használnunk azt az időszakot, amit ajándékba kaptunk! Nem tudhatjuk, mennyi év adatott Ádinak, de azt boldogan, tartalmasan szeretnénk vele együtt eltölteni, nem rettegésben élve. Egy év fenntartó kezelés még így is hátra van, de az már nem akadályozza a gyerkőcöt abban, hogy közösségbe mehessen, és normális életet élhessen.
Ami az iskolát illeti, a szükséges fő tantárgyakból megvannak az osztályzatai, így nincs akadálya, hogy szeptembertől a 4. osztályba léphessen. Még sok mindent át kell vele venni, pótolni, de nem ijed meg a feladatoktól. Örül, hogy csatlakozhat a pajtásaihoz! :)
A napló írást egyelőre folytatom, ha nem is napi szinten, de igyekszem beszámolni a fontosabb történésekről. Köszönjük minden rokonnak, barátnak, ismerősnek és a számunkra ismeretleneknek is, akik e sorokat olvasva velünk voltak ebben a nehéz időszakban, és gondoltak ránk! Sok feladat, program áll még előttünk a nyáron, amire november óta nem volt lehetőségünk, de ezzel együtt szívesen találkozunk személyesen is azokkal, akik szeretnek bennünket! :)
