2015. május 16., szombat

2015. május 16.

Végre pihentem egy jót, és délután két óra fele mentem be felváltani Mónit. Apa-fia nap! :D Kedvenc játékunk bőven lefoglalt bennünket egészen estig, újra és újra nem várt fordulatokat hozva. Alig akartuk abbahagyni! Szerencsére kilenc óra után már elálmosodott Ádi, így sikerült a lefekvés irányába terelni a dolgot. Sebaj, majd holnap győz le! ;)
A nap jó híre, hogy Ádi végre érzi az ízeket! Boldogan falatozott vacsira a szendvicséből, és a kis dobozos üdítők is jól fogytak egész nap. Jókedvűen énekelt, verset mondott, sőt, egy jó zenére még az ágyból is kipattant táncikálni egy sort. (Kicsit meg is ijesztett, hogy vajon hová ez a nagy sietség!) Volt telefonálás Juti mamával, és skype az otthoniakkal. Zsófit felköszöntöttük névnapján, ő pedig megmutatta az új fülbevalóját. Ma érkezett el a nagy nap, amikor is kilyukasztatta a fülét! Jól áll neki - persze mi az, ami nem? :D
Visszatérve Ádira, sajnos a mai vérvételnél derült ki, hogy a kanül egyik ágába rejtélyes módon valami baktérium fészkelte be magát, így megszaporodtak az antibiotikum infúziók. Éjszaka is lesz pár, remélem, azért sikerül aludni valamit. A pisilés miatti felkeléssel biztosan nem lesz gond; mivel szépen ivott egész nap, ilyenkor éjjelre csökkentik a sima infúziós folyadékbevitelt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése