2015. november 30.

Reggel 8:30-ra mentünk be Mónival Ádihoz. Boldogan fogadott bennünket, jól nézett ki. Bár egy kisbabával egy szobában töltötte az éjszakát, mégis sikerült neki aludnia. Az előző éjszakák után volt is mit bepótolnia. Röviddel érkezésünk után a főorvos doktornő (2007-ben ő végezte Ádin az életmentő műtétet) egy kollégájával együtt tájékoztatott bennünket Ádi állapotáról. Amikor meghallottuk Mónival, hogy cisztáról beszélnek, meg hogy lehet, gennyet találnak benne, és ez esetben elég lehet az antibiotikumos kezelés, határtalan volt az örömünk. Bár még senki sem tudta pontosan, mi van Ádi fejében, ez reménységre adott okot. A hozzájárulásunkat kérték, hogy mintát vehessenek a fejében lévő "valamiből". Ez ugyan fájdalommentes beavatkozás, de cseppet sem kellemes. Beleegyeztünk. Megbeszéltük Ádival, hogy mire számítson. Biztosított bennünket arról, hogy ügyesen és bátran fog viselkedni. Amíg várakoztunk, játékkal ütöttük el az időt. Szerencsére jó párszor Ádinak is sikerült nyernie, így teljes volt az öröm.
11 óra tájban jöttek érte, hogy a műtőbe szállítsák. A liftnél még integettünk egymásnak. A kb. másfél órás műtét során - helyi érzéstelenítést követően - egy keretet rögzítettek Ádi fejére, hogy minél pontosabban tudják elvégezni a mintavételt. Ádi szerint nem fájt, és kellemetlen sem volt - inkább érdekes. Elmesélte, hogy érezte a rajta dolgozó fúrók rezgését. A beavatkozás közben a fúró hangjának utánzásával szórakoztatta a személyzetet, és a szokott módján csacsogott velük, be nem állt a szája... Nagyon megörültünk, amikor megpillantottuk őket a lift ajtajában. Az egyik doktornénitől kapott egy kék színű felfújt gumikesztyűt, melyre fekete filccel egy arcocskát rajzoltak - az is ott volt a lábánál, amikor megérkeztek. A sikeres beavatkozást követően kicsit kába volt még, úgyhogy gyorsan elköszöntünk egymástól, hogy alhasson egy nagyot. Kérdésünkre a doktornő elmondta, hogy folyadékot találtak a "valamiben", amit elküldtek szövettanra - várjuk az eredményt.
Délután háromra értünk vissza Ádihoz a kórházba, de csak négy fele ébredt fel. Kapott infúziót, úgyhogy pár perc alatt elmúlt a fejfájása, megélénkült, és egész délután pörgött. Játék helyett ezúttal a Mesék Mátyás királyról sorozatot néztük hármasban. Mónival hálásak voltunk az ötletért, mivel még mindig elég fáradtak voltunk, és nem sok kedvünk lett volna a játékhoz. Ádi szépen evett, ivott, jó kedvű volt, és többször is mosolyogva mondta nekünk, mennyire boldog, hogy itt lehetünk vele. Mi nem kevésbé. Bár sok a munka, ebben a pár napban most mindennél fontosabb, hogy minél több időt töltsünk együtt.

2015. november 29.

Akik jó hírekre számítanak, azokat sajnos le kell, hogy törjem, mert baj van. Hogy mekkora, azt még pontosan mi sem tudjuk. Ádiéknak a kórházban nehéz éjszakája volt: egész éjjel nagyon fájt a feje és hányinger kínozta. Sokféle gyógyszert kapott, melynek eredményeképpen szombat délután hazajöhetett. Nagyon vágyott már az otthonára, Zsófira, mi is örültünk, hogy velünk lehet. Az öröm nem tartott sokáig, mert este kezdődött minden elölről: a  fejfájás, hányinger. Egész éjjel alig aludtunk valamit. Ádival leköltöztünk a nappaliba, és a kihúzhatós ágyon próbáltunk aludni - kevés sikerrel. Szegénynek iszonyatosan fájt a feje, sírt a fájdalomtól. Kapott fájdalomcsillapítót, de nem használt neki.
Reggel összepakoltunk, és bevittük a kórházba. Mire odaértünk, már kerekesszékkel kellett bevinni, mert jártányi ereje sem maradt. Szerencsére pont az egyik kezelőorvosunk volt az ügyeletes, így nem kellett sokat magyarázkodni. Egy alapos vizsgálat után ki is írta Ádit soron kívüli MR vizsgálatra. Ádi kapott infúziókat, melyektől jobban lett. A vizsgálat után a doktornő röviden elmondta, hogy "eltérést találtak", ott, ahol Ádi fájlalta a fejét, de bővebb felvilágosítást nem tudott adni. A klinikára visszatérve a kezelőorvosunk - egyelőre a lelet ismeretében -  tájékoztatott bennünket a lehetséges fejleményekről. Pontosan még nem lehet tudni, milyen faja "eltérésről" van szó. Lehet medulloblastóma - amivel két és fél évesen műtötték Ádit, vagy egy jóindulatú daganat - vagy valami, amit még ők sem tudnak... A daganat a halántéklebeny közelében található, akár egyben is ki lehet szedni, ha úgy döntenek. Ádinak délutánra teljesen jó lett az állapota, kifejezetten jókedvű volt - még evett is. Kora este mentőautóval átszállították az Amerikai úti idegsebészetre, ahol várhatóan egy hetet fog tölteni. Az osztályt időközben felújították, teljesen más hangulata van, mint hat-nyolc éve volt. Ádira hétfőn vizsgálatok várnak, kedden előreláthatólag mintát vesznek a daganatból, amit szövettanra küldenek. Az esetleges műtétről is akkor döntenek. A délutáni csendes pihenő kivételével szinte egész nap Ádival lehetünk az osztályon. Nem zuhant össze, amikor megbeszéltük vele a fejleményeket, meglepően pozitívan állt mindenhez... Ami bennünket illet Mónival, a mai nap után ránk fér egy kiadós alvás!
Lefekvés előtt még hármasban Zsófival beszélgettünk, imádkoztunk - sokszor könnyek között. Nagy örömünkre éretten kezeli az egész helyzetet, büszkék vagyunk rá a hozzáállásáért és a szeretetéért. Jó volt egymást megölelni, vigasztalni.

Még a Tűzoltó utcában - jókedvűen

kötelező fürdetés után

...már az Amerikai úton, a kapott pizsiben

2015. november 27.

Sajnos Ádinak nem javult az állapota, sőt, egyre gyakrabban kínozza fejfájás. Csütörtökön már iskolába se tudott menni. Az éjszaka folyamán órákon át rosszul volt, így Móni ma reggel bement vele a kórházba, ahol ki tudják vizsgálni. Bent tartották őket, kaptak egy nyugalmas elkülönítő szobát, ahol kettesben lehetnek. Ádi infúziót kapott, és igyekeznek minél több vizsgálatot elvégezni rajt. Hosszú nap elébe néznek, de reméljük, a végére okosabbak leszünk.

2015. november 23.

November 16-19-e között Ádi injekciós kezelést kapott. A kezelést megelőző héten, és a kezelés hetén is rendszeresen fejfájásra panaszkodott, és volt, hogy esténként sem érezte jól magát. Eleinte betudtuk a melegfrontnak, meg hogy nem iszik eleget, de múlt héten már nem lehetett ilyesmire fogni. Kiderült, hogy alacsony a vérnyomása, de egyelőre nem kapott rá semmit. Ezen a héten már nem fájt a feje, és nem is érezte magát rosszul esténként sem. Nem tudom, mi lehetett az oka a rossz közérzetének, de mostanra teljesen jól van. Ma egyáltalán nem panaszkodott semmire, boldogan ment iskolába. Ha a hét további részében sem lesz semmi panasza, megnyugodhatunk! ;)
Emlékszem, pont negyedikes koromban volt egy olyan időszakom, amikor - megmagyarázhatatlan okból - nem akartam iskolába járni. Nem éreztem jól magam, szívesebben maradtam otthon. Tudom, ez nem örökletes dolog, de azért felmerült bennem, hátha Ádi is csak "besokalt" egy kicsit, és egyszerűen nincs kedve a sulihoz. Szerencsére nem erről van szó. Ádi mindig őszinte (néha túlságosan is :P), így amikor elbeszélgettem vele erről a dologról, egyértelműen azt mondta, hogy szívesen jár iskolába. Mondjuk ez látszik is rajta, le sem tagadhatja! ;) És a leckével sincs baja. Miután hazajön, kicsit pihen, esetleg játszunk valamit közösen, aztán egyből nekiesik a tanulásnak.

Közös lazítás Zsófival

2015. november 10.

4-én, szerdán voltam bent Ádival egy vérkép kontroll vizsgálaton. Mindent rendben találtak, sőt, a korábbi eredményekhez képest még minimális javulás is mutatkozott! A fehér vérsejt szám a kívánt értéken belül maradt, így maradhat a megszokott gyógyszer adagolás is ;)

Munka közben Máté Pétert hallgattam, és az "Azért vannak a jó barátok" c. számáról eszembe jutott egy szép nyári emlékem. Élményekben gazdag hetet tölthettünk idén augusztusban Balatonmáriafürdőn a gyerekekkel. Utolsó este, amikor Vastagh Csaba vendégszerepelt az üdülő hátsó kertjében felállított színpadon, az Ő előadásában hallhattuk ezt a gyönyörű dalt. Amikor Csaba arra bátorította a közönséget, hogy mindenki ölelje meg a mellette állót, bajban voltam, mivel senki ismerős nem volt a környékemen. Zsófi a színpadon énekelt a többi gyerekkel, Ádi meg az első sorban csücsült, vagy inkább feküdt egy nyugágyban, és onnan követte az eseményeket. Egyszer csak a második versszaknál gondolt egyet, felpattant, és széles mosollyal az arcán hozzám sietett. Hozzám bújt, és megölelt - olyan Ádisan. Nekem bizony könnybe lábadt a szemem, annyira jól esett ez a közeledése. A szám végén megkérdeztem, hogy miért jött oda, mire azt válaszolta, hogy eszébe jutottam, és nem akarta, hogy egyedül legyek ;) Hát nem, tündéri? Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen gyermekeim vannak! :D