2015. november 30.

Reggel 8:30-ra mentünk be Mónival Ádihoz. Boldogan fogadott bennünket, jól nézett ki. Bár egy kisbabával egy szobában töltötte az éjszakát, mégis sikerült neki aludnia. Az előző éjszakák után volt is mit bepótolnia. Röviddel érkezésünk után a főorvos doktornő (2007-ben ő végezte Ádin az életmentő műtétet) egy kollégájával együtt tájékoztatott bennünket Ádi állapotáról. Amikor meghallottuk Mónival, hogy cisztáról beszélnek, meg hogy lehet, gennyet találnak benne, és ez esetben elég lehet az antibiotikumos kezelés, határtalan volt az örömünk. Bár még senki sem tudta pontosan, mi van Ádi fejében, ez reménységre adott okot. A hozzájárulásunkat kérték, hogy mintát vehessenek a fejében lévő "valamiből". Ez ugyan fájdalommentes beavatkozás, de cseppet sem kellemes. Beleegyeztünk. Megbeszéltük Ádival, hogy mire számítson. Biztosított bennünket arról, hogy ügyesen és bátran fog viselkedni. Amíg várakoztunk, játékkal ütöttük el az időt. Szerencsére jó párszor Ádinak is sikerült nyernie, így teljes volt az öröm.
11 óra tájban jöttek érte, hogy a műtőbe szállítsák. A liftnél még integettünk egymásnak. A kb. másfél órás műtét során - helyi érzéstelenítést követően - egy keretet rögzítettek Ádi fejére, hogy minél pontosabban tudják elvégezni a mintavételt. Ádi szerint nem fájt, és kellemetlen sem volt - inkább érdekes. Elmesélte, hogy érezte a rajta dolgozó fúrók rezgését. A beavatkozás közben a fúró hangjának utánzásával szórakoztatta a személyzetet, és a szokott módján csacsogott velük, be nem állt a szája... Nagyon megörültünk, amikor megpillantottuk őket a lift ajtajában. Az egyik doktornénitől kapott egy kék színű felfújt gumikesztyűt, melyre fekete filccel egy arcocskát rajzoltak - az is ott volt a lábánál, amikor megérkeztek. A sikeres beavatkozást követően kicsit kába volt még, úgyhogy gyorsan elköszöntünk egymástól, hogy alhasson egy nagyot. Kérdésünkre a doktornő elmondta, hogy folyadékot találtak a "valamiben", amit elküldtek szövettanra - várjuk az eredményt.
Délután háromra értünk vissza Ádihoz a kórházba, de csak négy fele ébredt fel. Kapott infúziót, úgyhogy pár perc alatt elmúlt a fejfájása, megélénkült, és egész délután pörgött. Játék helyett ezúttal a Mesék Mátyás királyról sorozatot néztük hármasban. Mónival hálásak voltunk az ötletért, mivel még mindig elég fáradtak voltunk, és nem sok kedvünk lett volna a játékhoz. Ádi szépen evett, ivott, jó kedvű volt, és többször is mosolyogva mondta nekünk, mennyire boldog, hogy itt lehetünk vele. Mi nem kevésbé. Bár sok a munka, ebben a pár napban most mindennél fontosabb, hogy minél több időt töltsünk együtt.