2015. március 2., hétfő

2015. március 2.

Délelőtt sokat játszott Ádi Mónival. Monopoly, kockajáték, kártya - volt ott minden! Persze nem ő nyert mindenben! ;)
Délutánra viszont rejtélyes körülmények között belázasodott. Nem gyártunk összeesküvés elméleteket, de pont öt órával azután történt az eset, hogy a sebész doktor bácsi megmozgatta a már benőtt kanüljét, majd közölte, hogy ő ezzel bizony nem tud mit kezdeni... Vérvétel híján a nővérkék lázcsillapítót adtak, és lecserélték az eddig használt antibiotikum infúziót. Alig egy óra elteltével Ádi megélénkült, és már hőemelkedése sem volt! Remélem, nyugodtan fog telni az éjszakájuk, mert ha megint belázasodik, nem ússza meg a vérvételt!
Reggel Zsófit nagyi felügyelete mellett elvittem a szakorvosi rendelőbe egy röntgenre. A szombati korcsolyázás alkalmával esett a bal kezére, és bár nem látszott rajta semmi, még mindig fájlalta. Kiderült, hogy eltört a csuklója, azonnal be is gipszelték a következő négy hétre.

Kirakós játék

Kirakó extra :)

Anya nyert Monopoliban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése