2015. február 4., szerda

2015. február 4.

Ádi ma fáradt volt, egész délelőtt aludt, amíg a kórházban voltak. Most jött ki rajta a sok alváshiány. Este jó korán ágyba bújtattuk, hogy kialudja magát és erősödjön. A vérképe a tegnapihoz képest már sokkal jobb volt, több helyen duplázódtak az értékek. Amíg meg nem erősödik egy kicsit az immunrendszere, biztos nem kezdik el a harmadik kezelés sorozatot. Ráadásul a harmadik ugyanaz a kör lesz, mint az első, ami nagyon durva volt. Szinte azonnal láz, hányinger, hasmenés, hajhullás, száj gombásodás üti fel a fejét. Folyamatos antibiotikumos és gombaölős kezelés mellett is rossz ilyenkor a beteg közérzete. Tényleg az alvás az egyetlen dolog, amibe sokan menekülnek. Annyiból jobb, hogy már tudjuk, mire számítsunk, hogy sok mindent meg tudunk előzni. Hamarabb elkezdjük a száj öblögetését, ecsetelését, minthogy kisebesedne, és a gyomorvédő szedését, mielőtt a gyomrát is kikezdenék a szerek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése