Ezeket a sorokat utólag írom. Ígértem, hogy mesélünk még az utolsó napokról, mit hogyan éltünk meg.
Egész éjjel nem aludtunk. Reggel hazamentem a legszükségesebb holmikért. Napközben felváltva vigyáztunk Ádira, hátha addig a másik tud kicsit pihenni. Én délután haza is mentem pár órát aludni.
A folyamatos mellkasi elszívás hatására Ádi jobban volt, fájdalmai sem voltak, de a morfium miatt állandó viszketést érzett az arcán. Rendszeresen levette az oxigén maszkját, hogy megvakarja a viszkető területet. Persze visszatenni nem mindig sikerült, ezért folyamatosan küzdeni kellett vele, ami nagyon kimerítő volt. A nagyon erős altató utóhatásaként nem mindig volt magánál, viszont elég beszédes lett. Nem kérdezett, inkább olyan dolgokról mesélt, amiket csak ő látott...
Éjjel 23h körül megéhezett. Pudingot adtam neki, kanalanként etettem. Kicsit aggódtam, nehogy félrenyelje, de szépen, jóízűen megeszegette az egészet. Ez volt az utolsó vacsorája. Utána el is tudott aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése