2016. február 24.

Ma hajnalban 5h-kor Ádi szép csendben, békésen hazaköltözött az Úrhoz.
Hajnalban ott bóbiskoltam az ágya mellett, amikor az infúziós pumpa sípoló hanggal jelezte, hogy fogytán a folyadék. Ő is kinyitotta a sípszóra a szemét, majd becsukta, és onnantól kezdve az addig folyamatos légzése egyre ritkábbá vált. Két percen belül teljesen leállt a légzése. Felébresztettem Mónit, így ő is ott lehetett az utolsó pillanatokban. Fogtuk Ádi kezét, simogattuk, beszéltünk hozzá - így engedtük el.
Biztosak vagyunk benne, hogy nem érzett fájdalmat, nem szenvedett.
Tudjuk, hogy már a legjobb helyen van, ahol nincs több fájdalom, szenvedés, csak öröm és boldogság mindörökké. Nem lesz nap, hogy ne jutna majd eszünkbe, és nagyon fogjuk várni a vele való találkozást a Mennyben.
Majd részletesen elmesélek mindent, mi hogyan történt az utolsó két napban.
Most pihenésre van szükségünk Mónival, mert napok óta nem aludtunk rendesen. Nem is tudjuk, hogyan bírtuk volna, ha még tovább tart ez az időszak...