2016. február 22.

Ebédre Ádi különleges ételt rendelt: rákot. A napokban Móni kérdezte tőle, hogy mit szeretne enni a héten, és erre összeállított egy étlapot a kívánságaival. Meglepődtünk a kérésén, de amikor Móni fellapozta a Lidl újságot, örömmel és meglepődve látta, hogy pont a héten akciós a kész rák, úgyhogy teljesült Ádi kívánsága. Ketchupba mártogatta a falatkákat, és jóízűen megette az egészet...

Este Ádinak szúró mellkasi fájdalma volt. Nagyon hirtelen és váratlanul történt minden, nem tudtunk rá felkészülni. Késő este, 10 óra fele készültünk bevenni a glicerint. Ádi felült, és láttuk az arcán, hogy valami nagyon nincs rendben - erős fájdalmai voltak. Eleinte azt hittem, csak annak gondolatával birkózik, hogy az édes folyadékot meg kell innia, de aztán világossá vált, hogy sajnos komoly a helyzet. Móni kérdésére megmutatta, hogy a mellkasán érez szúró fájdalmat. Hívtuk egyből a doktornőt, hogy mit tegyünk. Utasításait követve azonnal mentőt hívtunk. A mentők után a gyerek mentő is megérkezett, így nemsokára már hat szakember nyüzsgött Ádi körül. Kapott fájdalomcsillapítót, az valamelyest csökkentette a fájdalmát. Kérte, hogy menjünk be a kórházba, így amikor a mentőorvos megkérdezte, hogy bevigyék-e, igennel válaszoltunk. Móni vele ment a mentővel, én az autónkkal hajtottam a kórházhoz. A mentőorvos abban sem volt biztos, hogy élve odaérnek Ádival, olyan rossz állapotban volt szegény. Odafele aztán javult az állapota, az autóban még énekeltek is Mónival. Éjfél előtt pár perccel érkeztünk meg a klinikára. Ott nem kellett az intenzív osztályra fektetni, hanem a 2A osztályon ugyanabba az elkülönítőbe kerültünk, ahol legutóbb voltunk. Az ismerős környezet és arcok megnyugtatták Ádit, mindig biztonságban érezte magát a kórházban - noha jobban szeretett otthon lenni. Megröntgenezték, és a felvételek alapján bebizonyosodott a doktornő sejtése, miszerint légmelle van. Több dolog is okozhatta a kialakulását, ők sem tudták pontosan. Az ügyeletes orvosoknak sikerült megszúrniuk, és leszívni a levegő nagy részét. A maradékkal óránként próbálkoztak. Hajnalra jobban lett, könnyebben lélegzett, de a magas pulzusszám miatt még mindig életveszélyben volt. Mivel a levegő újratermelődött, délelőtt egy gyors, helyben végzett műtéttel egy vastagabb csövet helyeztek be neki, melyen keresztül folyamatos elszívást tudtak biztosítani. Mivel az orvosok látták, hogy nem lehet javulásra számítani, elkezdték neki adagolni a morfiumot. Az volt a kérésünk, hogy ne érezzen fájdalmat. A morfium könnyebbé tette a légzését, és annyira el tudta kábítani, hogy ne érezze, hogyha nem kap rendesen levegőt.