Nem épp álomszerűen alakult Ádi számára az elmúlt éjszaka, úgyhogy Móni ma mégis csak bent marad vele. Többször is ki kellett mennie wc-re, a szembe csepegtetésről és a sípoló infúziós pumpák hadáról már nem is beszélve.
Sajnos Ádinak napközben többször is felment a láza, így egész nap csak feküdt, és mesét nézett a laptopján. A Csipet-Csapat c. örök klasszikus részeivel szórakoztatta magát. :)
Délután én is mesét néztem vele, nem volt ereje játszani. Estére belázasodott, kapott lázcsillapítót. Amikor elbúcsúztam tőle, és hazaindultam, már csak 37,8°C volt a hőmérséklete.
Ma megérkezett végre a rendelt szállodai vendég ágy az osztályra. Nehéz szülés volt, nem volt túl készséges és lelkes a forgalmazó a szállítást illetően, de csak összejött a dolog. Hamar felszereltem rá a négy kereket, így máris üzemkész volt. Remélem, befér a sarokban kialakított kis elkülönítőbe, és kényelmesen tudnak majd rajta aludni a gyermekük mellett virrasztó szülők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése