Ádinak ma már egy kicsit jobb étvágya volt, de azért még van hova fejlődnie az evés terén. Sajnos a sejtek megint megtorpantak, tegnaphoz képest nincs számottevő változás. Hőemelkedése sincs, ami már-már rekordnak számít két hét citopénia után! Azt elmondták az orvosok, hogy a kezelések előrehaladtával egyre nehezebben fog regenerálódni a szervezete, és egyre később indul be a védekező sejtek termelődése. Ma is szüksége volt négy adag trombocitára, és napokon belül lehet arra is számítani, hogy vért fog kapni.
Sokat nem tudtunk játszani, inkább számítógépezett. A tanító néni viszont minden nap jön hozzá, és lelkesen matekoznak, nyelvtanoznak. Az "igék" örök téma! ;) A tanító néni osztályzatokat is adhat a gyerekeknek, amik teljes értékű jegyként kerülnek be az ellenőrzőbe. Ádinak sok pótolni valója lesz nyáron, de bízunk benne, hogy amikor már csak bejárósok leszünk, több energiát és figyelmet tudunk fordítani a tanulásra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése