2015. június 29.

Este próbaképpen adtunk Ádinak egy másfajta hányáscsillapító tablettát. A kísérlet sikeres volt, olyannyira, hogy a fiatalember békésen végigaludta az éjszakát, és reggel is jól volt! Ennek örömére elnapoltuk csütörtökig a kórházba menetelt. A gyerekek sokat játszottak, és a gyógyulás útjának újabb állomásaként már bunyóztak is - persze csak mókából! Azért a párnacsata még várat magára, de hamarosan azt is bevállaljuk! :D

2015. június 28.

Az elmúlt napok szomorú tapasztalata hogy Ádi nem nagyon bírja az esti gyógyszerét. Többször is hányt éjszaka, úgyhogy hétfőn bemennek Mónival, és az orvossal közösen kitalálják, mivel tudják enyhíteni a tabletta okozta mellékhatásokat. Talán egy gyomorvédő is megteszi - ki tudja?
Délután Mónival elmentünk Székesfehérvárra, Niké temetésére. Nagyon szép és megható temetés volt - már amennyire egy temetés lehet szép. Profin volt megszervezve minden, amire szükség is volt a sok száz látogató végett. Érthető okokból nagyon sokan kívánták utolsó földi útjára elkísérni a mindössze 17 évet élt lányt. A kórházból több szülővel is találkoztunk, és az alkalom végén együtt öleltük meg Zsuzsiékat, a szülőket, sírtunk velük. Nehéz volt parancsolni a könnyeknek. Az ember ilyenkor számtalanszor elhatározza, hogy többet nem fog sírni, főleg nem a szülők előtt, de persze ez korántsem egyszerű feladat. És van, amikor bizony helyénvaló  dolog a sírás!

2015. június 25.

Jól sikerült a dél körüli lumbálás. Ezúttal 4 órát kellett Ádinak feküdnie, nehogy fájjon a feje vagy rosszul legyen. A vérkép is újabb rekordokat döntöget, ilyen magas még nem volt egyik érték sem! :))
A négy napos injekció sorozatot elhalasztották, egy másik kis beteggel egy időben akarják végezni - állítólag így gazdaságosabb. Reméljük, ez nem húzza keresztül a tervezett nyári programunkat!
Látszik is Ádin, hogy jól van - ilyenkor izeg-mozog, táncra perdül, énekel. Javul az étvágya is, egyre többet eszik. Három nap alatt végig nézte az összes Magyar Népmesék epizódot az interneten, és az azokban elhangzó népdalokat énekelgeti fejből... :D

2015. június 24.

Ádi ma egyértelműen jobban volt! A nap fénypontjaként párnacsatát vívtak Zsófival! :D Lehet látni rajta, a szemén, amikor megélénkül, és vágyik a mozgásra. Eddig főleg a nappaliban, a kanapén töltötte napjait TV nézéssel és számítógépezéssel. Nem nagyon akarózott neki kimozdulnia sehova. Bezzeg ma meg alig lehetett bírni vele! Ezt szeretjük! ;)
Este megcsikiztem a feje búbját a három napos szakállammal - ezt szakáll csikinek hívja, és nagyon szereti! Én is szeretem, amikor az ölembe kucorodik, és hozzám bújik. Végre újra meg lehet ölelgetni! De hiányzott ez már, Istenem! :D

2015. június 23.

Ádi szeme szépen javult, egy nap elteltével már nem is volt piros egyáltalán. A kanül utáni seb is szépen gyógyul, Móni esténként leápolja. Az injekciókat reggel-este még rendületlenül kapja Ádi, de nem lázad ellene. Egyelőre nem tudjuk, meddig kell még szúrni. Csütörtökön lesz a következő kórházi látogatás. Lumbálás lesz, és a szokásos vérvétel. A fenntartó kezelés részeként megkezdik az első, négy napos kemoterápiás injekció sorozatot is.
Végére értünk a lomtalanításnak, kis segítséggel kipakoltunk mindent az utcára. Nem semmi, milyen kupac jött össze végül! Annak külön örülök, hogy a két, jó állapotban lévő ágyat simán elvitte valaki. Hiába hirdettük meg, nem kellett senkinek, a helyre viszont szükség volt, úgyhogy kitettük. Remélem, jó szolgálatot fog tenni, és nem egy kályhában végzi! ;)
Megtudtuk, hogy Niké temetése vasárnap délután lesz, Székesfehérváron. Úgy döntöttünk, mi is részt veszünk rajta Mónival. Biztos, hogy rengetegen lesznek, nagyon sokat ismerték és szerették...
Este megnéztük még a Csillagainkban a hiba c. filmet. Ajánlom szeretettel mindenkinek! :)

2015. június 21.

Lomtalanítás lesz jövő szerdán, ezért családilag nekiestünk átválogatni az összes dolgainkat. A gyerekek feladata a játékok szelektálása volt: mi menjen a padlásra, mit ajándékozzunk el és mi kerüljön a szemétbe. Nem egyszerű feladata, magam is átéltem már jó párszor. Nehéz nemet mondani sok olyan tárgynak, ami az ember szívéhez nőtt, vagy kedves emléke fűződik hozzá - mégis meg kell tenni. Számomra érdekes volt, hogy évről évre rakosgatott, korábban megmentésre ítélt műszaki berendezéstől milyen könnyen tudtam most búcsút venni. Az életben sok józan döntésre van szükség, ami bár éppen akkor fájdalmas, hosszú távon mégis mindenki javát szolgálja. A gyerkőcök is hősiesen váltak meg jópár plüss állatkától, de még így is jócskán maradt nekik, szóval nem kell aggódni értük! ;) Az ilyen pakolások elengedhetetlen része a felfedezésből fakadó öröm, amikor az ember rég elveszettnek hitt vagy elfeledett tárgyait találja meg újra. Leírhatatlan ilyenkor a boldogság! :D Állítólag aki rendetlen, az nap mint nap átélheti ezt az önfeledt örömöt... Nem is tudom...
Ádi a tegnapi kirándulás után ma inkább a pihenést választotta. Délután vettük észre, hogy sajnos begyulladt a bal szeme. Ha nem javul holnapig, muszáj lesz orvoshoz menni vele. Az új gyógyszereket egyelőre jól viseli, egyelőre semmilyen komolyabb mellékhatást nem tapasztaltunk. Jó a közérzete, vidám.

Csütörtökön még a kórházban egy jótékonysági akció keretében Szekeres Nóra látogatta meg a munkatársaival a gyerekeket. A kérdésre, hogy kivel fényképezkedhet, Ádi lelkesen jelentkezett, így ő lett a kampány arca... Tegnap véletlenül fedeztük fel a MOM Park honlapján az erről szóló rövid hírt. Jó látni, milyen vidáman mosolyog Ádi a spontán készített felvételen: Adni jó!

2015. június 20.

Ádi osztálytársa és barátja, Szevi a családjával együtt ezen a napon indult útnak, hogy kiköltözzenek Törökországba. Mivel még maradt pár elintéznivaló, Szevi és az egyik bátyja nálunk vendégeskedtek pár órát. A srácok remekül elfoglalták magukat: először sport játékokkal szórakoztatták egymást, majd Indiana Jones kalandjai következtek. Jó volt őket látni, ahogyan önfeledten játszottak! Aztán eljött a búcsú ideje - elköszöntünk a családtól. Nagy kaland lesz ez most nekik! :)

 

Délután a Múzeumok éjszakája programsorozat keretében elmentünk a Műszaki Tanulmánytárba, ahol a rengeteg érdekes műszaki berendezés mellett a robotok is bemutatkoztak. Ádiék nagyon élvezték a soha nem látott gépeket, főleg amit tekergetni, nyomogatni is lehetett. Sajnos a robot keresős játékban már nem tudtunk részt venni,  mert a két órás (!) mászkálás kifárasztotta Ádit. Így is csoda, hogy a délelőtti "sportolás" után még ennyit tudott menni. A legjobban az írógép tetszett neki, le is gépelte rajta, hogy "haza akarok menni!" :D

2015. június 19.

Jó hír: Ádiékat dél után nem sokkal hazaengedték a kórházból! A vizsgálatok igazolták, hogy valóban az eltávolított kanül volt a ludas, az fertőződött be, így időszerű volt annak eltávolítása. Ádi kapott még speciális, direkt erre a célra készült antibiotikumot - reméljük, az végleg megszünteti a fertőzést. Láza nem volt, úgyhogy nyugodt szívvel engedték el őket. ;)

2015. június 18.

Este Ádi megkapta a második adag vért is. Éjszaka sajnos belázasodott, így jött az ilyenkor szokásos szurkálás. Másnapra sikerült egy nagyon jó vérképet produkálni, konkrétan 150 volt a hemoglobin érték! Nem tudom, milyen vért kaphatott - talán egy sportolóét? :D
A "műtét" akkor kezdett gyanússá válni, amikor dél körül Ádinak a saját lábán kellett felmenni a műtőbe. Ott a mókás doki bácsik megkérdezték, tőle, hogy ismeri-e a répa mesét (amikor egymásba kapaszkodva húzzák a szereplők ki a répát a földből), majd eljátszották neki élőben. A bibi csak az volt, hogy érzéstelenítés nélkül sikerült kiszedni a kanült. Móni három ajtón át hallotta, akkorát üvöltött Ádi... De hamar túltette magát a rossz emléken, annyira boldog, hogy végre megszabadult ettől a macerás eszköztől. Ha begyógyul a seb, beköszönthet a fürdő szezon! :D
Késő délután értem csak be hozzájuk a kórházba. Folytattuk a kedvenc játékunkat, majd pár óra után, amikor látszott, hogy nem bírunk egymással, megegyeztünk a döntetlenben. Ádinak jó volt a közérzete, be nem állt a szája, úgy csacsogott. Pici hőemelkedése volt csak, remélem, nem lázasodik be éjszakára.
Mónit meglepetés fogadta itthon: Zsófi Ádi közelgő hazaérkezésének örömére gyönyörűen elrámolt, és kitakarította a lakást! Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy magától gondolt erre, és nem ragadt le a "de jó lenne ha" gondolatnál, hanem meg is valósította azt! ;)

2015. június 17.

Éjjel arra riadtunk fel Mónival, hogy Ádinak hányingere van. Alig aludtunk valamit.
Reggel végre a kórházban kiderült a fejfájás oka: a múlt heti 86 után most csak 46-os a hemoglobinja és alacsony a vérnyomása!
70 alatt már szoktak neki vért adni, így most sürgősséggel rendeltek neki. A vérkép, májfunkció eredményét délelőtt még nem tudták, ahogyan a csontvelő biopsziáét sem. További fejleményként 11 óra tájban már láza is volt, gyorsan kapott kétféle antibiotikumot, és bent fogták őket egy időre. Időközben a vérkép megszületett: fehérvérsejt, védekezősejt 2 fölött, tehát azzal nincs baj, csak a vörösvérsejt volt vészesen alacsony. Az elkülönítők mind foglaltak, a hatos kórteremben fektették le. A lumbálás ilyen körülmények között elmaradt.
Ami a szép a dologban, hogy kiderült, csak másnap kellett volna bemenni vizsgálatra. De valamiért  - tévedésből - mégis ma sikerült. Szeretem az ilyen életmentő tévedéseket! Kicsit a kezdeti "pókcsípésre" emlékeztet! ;)
Sikerült beszélni a doktor úrral is. A csontbiopszia eredménye nagyon jó lett, egyáltalán nem mutathatóak ki rossz sejtek! Azaz pár ezrelék mennyiségben felbukkant valami új, ami eddig nem volt, de erről egyelőre még nem tudunk többet. A kétféle antibiotikumot azért adták, mert nagy valószínűséggel a kanül lehet a ludas a hirtelen lázban - miután leápolták, akkor kezdődött minden. Célszerű volt így tenni, mert amíg megérkezik a tenyésztés eredménye, az antibiotikumok addig is dolgoznak. A kórházban maradásnak az még az oka, hogy ha bebizonyosodik a kanül fertőzés, el tudják távolítani az eszközt. Ez izgalmas műtétnek ígérkezik, mivel az egyik ág trombózis által elzárt területen halad át, így fokozott óvatosságot igényel az eltávolítása. Mindig van valami...
Munka után bementem hozzájuk. Ádi éppen akkor kapta az első adag vért. Miután lecsöpögött, máris javult a vészesen alacsony vérnyomása. A közérzete jó volt, tudtunk játszani is. Már látom, hogy ki fogok kapni, de nem hagyom magam - hadd legyen annál nagyobb Ádi öröme, amikor végre legyőzi Apát! ;)
Közben kiderült, hogy másnapra tervezik kivenni a kanült! Ádin kívül még legalább két másik gyereket is műtenek - gondoljatok ránk és rájuk is, mert ez sosem egyszerű! ;)

2015. június 16.

Reggel nem érezte jól magát Ádi, a fejét is fájlalta. Délutánra viszont elmúlt minden baja, mivel végre átjöhetett hozzá az osztálytársa, Szevi. Pár órát töltöttek együtt, jót játszottak. Zsófi rendes volt, kis unszolásra ő is bekapcsolódott a mókába. A lépcsőn futkározós résznél már Móninak kellett közbeavatkoznia! ;)
Szerdán, a kórházi vizsgálatok után remélem, okosabbak leszünk. Szeretnénk tudni, mi okozza a kellemetlen tüneteket, és ha van rá lehetőség, akkor az utókezelés során lehetőleg ne kelljen ilyenek átélni.
Este Ádi még mindig imádkozott Nikéért és Zsuzsi néniért. Úgy éreztem, még nem jött el a pillanat, hogy közöljem vele a rossz hírt. Pihenjen csak nyugodtan, majd talán holnap beszélgetünk vele Mónival.

2015. június 15.

Megtörtént, amitől már régóta féltünk. Tegnap éjszaka olyan valaki távozott közülünk, akit bár alig ismertünk, de még így ismeretlenül is a szívünkbe zártunk. Niké 17 éves volt. Nehéz ilyenkor szavakat találni...
Pár héttel korábban érkeztek a kórházba, mint mi, és hosszú hónapokat töltöttek a mellettünk lévő elkülönítőben. Pont egy kezelés sorozattal jártak előttünk, így mindig láthattuk, mire számítsunk, mire vigyázzunk Ádival kapcsolatban a következő pár hétben. Az elkülönítőkbe zárva, félve minden külső fertőzéstől kevés lehetőségünk volt, csak az édesanyjával, Zsuzsival beszélgettünk. Mónival jóban voltak, de így sem sokat tudtak találkozni. Megszerettük őket. Ádi még a leányzó születésnapján is mosolyogva ballagott át hozzájuk infúziós állványostul, hogy felköszönthesse egy kis meglepetéssel. És esténként gyakran imádkozott Niké gyógyulásáért is, de leginkább azért, hogy legyen alkalma neki is megismerni Jézus Krisztust. Ádi gyermeki hitével úgy gondolta, ez lenne a leges-legfontosabb dolog Niké számára, az igazi gyógyulás. Sajnos ezt nem tudtuk elmondani neki...
Bár voltak rossz előjelek, mégsem ilyen befejezésre számítottunk. Nekik a legelején megmondták az orvosok, hogy mindenképpen idegen donoros csontvelő őssejt-transzplantációra lesz szükség a gyógyuláshoz. Hiába volt a rossz előérzet, csak ez az út maradt nyitva előttük. A kezelések, otthoni lábadozás során sok olyan váratlan esemény történt, ami a végére szinte kilátástalanná tette a harcot, mégsem adták fel. Annyira bíztak a gyógyulásban, hogy nekik sikerülni fog. Így költözött be Niké a steril boxba is.
Nem tudom elképzelni, mit érezhet most Zsuzsi és a szeretteik, ha még bennem is ilyen mérhetetlen fájdalom van, miközben e sorokat írom. Nem tudom, hogyan fogom Ádinak elmondani, hogy elveszítettünk valakit. Hogy találkozunk-e Nikével odaát? Azt tényleg csak Isten tudja. Bárcsak úgy lenne!

2015. június 14.

Még este megbeszéltük Ádival, hogy reggel, amikor felébred, nyugodtan ébresszen fel engem is. Majd együtt leballagunk a földszintre, és folytatjuk a napok óta húzódó meccsünket. Így is történt... Hirtelen arra eszméletem, hogy reggel van, és halk papucs kopogás kíséretében Ádi közeledik a hálószobánk felé. Nem mondom, hogy ne tudtam volna még aludni egy órát, de ha már megígértem, nem visszakoztam. Valahogy sikerült kikászálódnom az ágyból, és a kis vigyorival kézen fogva leosontunk a földszintre. Szinte az egész napot együtt töltöttünk, amolyan apa-fia játéknap volt ez, amire már régóta vártunk. Teljesen jó volt a közérzete, se hőemelkedés, se rosszullét nem környékezte már. Időnként egy kicsit még fájt a feje, de az előző napokhoz képest ez sem volt komoly. Szinte ragyogott az arca, és alig várta, hogy ő következzen lépésre! Izgalmas volt a játék, nehezen találtunk fogást egymáson, ahogy a térképen haladva sorra foglalgattuk el egymás városait, és termeltük az újabb és újabb seregeket. Nem elég a jó stratégia, remek ötletek, a győztes csatákhoz bizony szerencsére is szükség van. Ádinak ebből nem volt hiány, sokszor tudott meglepetést okozni.
Jó látni, ahogyan megfogadja a tanácsomat, és a biztos vereségre kárhoztatott defenzív stratégiát félre téve mozgósít mindent, amit csak lehet, és támadásba lendül. Jaj nekem! :D
Az evéssel, ivással sem volt semmi gond, vidáman falatozott a gyerkőc. Még a fehérpecsenye krumplival, és a gyümölcstorta sem fogott ki rajta! ;)

2015. június 13.

Reggelre jobban volt Ádi - egyedül szállt ki az ágyból, és ballagott le a földszintre. Többször is hőmérőztünk, nem volt hőemelkedése, viszont fájt a feje és hányingere is volt még. Egész nap csak fekszik, nincs kedve semmihez. Sok volt egyszerre a lumbálás, csontvelő mintavétel meg a védőoltás - nem beszélve arról, hogy az utókezelésre kapott gyógyszert is most kezdte el szedni. Odafigyelünk rá, hogy rendszeresen igyon, mert nagyon kell a folyadék ebben a nagy melegben.
Tervezgetjük a nyarat, és nagyon reméljük, hogy időbe kiveszik ahhoz a kanült, hogy a közös családi nyaralásig be is gyógyuljon a seb, és Ádi is megerősödjön. Nagy túrázásokat nem tervezünk, de Sopron környéke, Ausztria keleti része vonzó célpont számunkra! ;)

2015 június 12.

Sajnos Ádinak napközben hőemelkedése volt. Egyelőre nem tudjuk biztosan, de nagy valószínűséggel az előző napi csontvelői mintavétel vagy a most megkapott hepatitis B védőoltás következménye lehet.
Délután hívott Móni, hogy már láza is van és hány, ezért be kell vinni a kórházba. Úgy volt, hogy én odamegyek egyből, és ott találkozunk négy körül. Már úton voltam, amikor rám csörögtek, hogy Ádi jobban lett, a hőmérséklete is normális, úgyhogy egyelőre még várunk. Estig még volt hőemelkedése, így izgalmas éjszaka elébe nézünk - reggel meglátjuk, hogy be kell-e menni, vagy sem.

2015. június 11.

Ádinak ma nehéz napja volt. Reggel jó korán, éhgyomorra kellett bemenni a kórházba, ahol elaltatták. Lumbálás mellett mintát vettek a csontvelejéből is. Valószínűleg nem sikerült elsőre a mintavétel, mert a beavatkozás végére több kötés is éktelenkedett Ádi csípőtájékán. Egész délután fájt a feje, hányingere volt és alig tudott járni, úgy fájtak neki a sebei. Az emeletre is ölben vittem fel, pedig már nem kisgyerek. Hamar le is fektettük annak reményében, hogy jól kialussza magát, és másnapra jobban lesz.

2015. június 10.

A mai kórházi kontroll vizsgálat eredménye egy jó vérkép lett. Megtudtuk, hogy Ádi akár moziba is mehet! :)
Az ultrahang vizsgálat megállapította, hogy a trombózissal érintett területeken változatlanul nincs keringés, a vér új utat keresett magának. Ennek a kanül kivételénél lesz jelentősége, mivel nagyon óvatosan kell majd a csövet eltávolítani a vérrög által elzárt területről.

A kórházban sikerült találkozni a tanító nénivel, aki odaadta az év végi dolgozatokat. Ádi szorgalmas, kitartó munkája fejében kapott még egy oklevelet is! :) A dolgozatokkal Móniék bementek az iskolába, ahol éppen az osztályozó értekezletre gyűltek össze a tanárok. Nagy örömmel és meleg szeretettel fogadták a rég nem látott Ádit, boldogan ölelték magukhoz. ;)

Szevi rajza díszítette a borítót

A 3.A. osztály meglepetése Ádinak

2015. június 8.

Cila nagyi szülinapi vendégsége remekül sikerült. Kora délután Ádi és Zsófi lufikkal feldíszítette a kertet, mi pedig előkészültünk a vendégek fogadására. Jó volt újra látni a rokonokat, és remélem, hogy mindenki igazán jól érezte magát az esti hazaindulásig. Nagy volt a gyerekzsivaj, finomak voltak a sütik, húsok és saláták is.
Nagyi egy kiscicát kapott ajándékba, de bármilyen aranyos is volt a kis csöppség, nem sok időt tölthetett nálunk. Sajnos Csufi, az évek óta itt élő cica nem szívlelte a kis jövevényt, szabály szerűen elmenekült otthonról, amikor megérezte az idegen szagot. Mivel nem akartuk elveszíteni, nagyi inkább amellett döntött, hogy a kiscica kerüljön vissza a gazdájához, ahol már nagyon megszerették, és igazán jó dolga lesz majd. ;)

2015. június 6.

A trombózis nem játék! A képen az elmúlt két hét injekció termése látható. Móni reggel és este ad be Ádinak egy-egy szurit. Csak annyit fűzött hozzá: fáj ez neki is meg nekem is...

Nagy készülődés zajlik, vasárnap ünnepeljük nálunk a rokonság nyáron született tagjainak és Cila nagyinak a szülinapját. Jó idő ígérkezik, kerti partira készülünk, sok játékkal. A gyerekek a díszítéssel foglalatoskodnak, Ádi a meglepetés ajándékot festi nagyinak.

2015. június 3.

Hamar elszaladt a hét eleje. Ádiék ma mentek be öt nap után egy vérképre. Az eredmények nem verdesték ugyan az eget, szóval óvatosaknak kell még lennünk a mászkálással - nagy közösségbe menetelről egyelőre nem álmodozhatunk! A doktornővel sikerült megbeszélni több dolgot is a jövőre vonatkozóan. Az egyik legfontosabb információ, hogy egy évig fog tartani a fenntartó kezelés. Reméljük, hogy ez nem fogja zavarni Ádit abban, hogy teljes életet élhessen, mint korábban.
Még elég fáradékony, sokat ül, fekszik. Kellő motiváció hatására viszont rá lehet venni egy kis levegőzésre, vagy XBOX-os mozgós játékra. Sokat kell még fejleszteni, erősíteni az izmait, hiszen a fél éves ágyban üldögélés nem tett jót nekik.

Történt még egy számomra örömteli dolog is! Csak az utóbbi egy hétben három olyan visszajelzést is kaptam, amikor is voltatok olyan aranyosak, és telefont vagy szövegszerkesztőt ragadva elmeséltétek, mit is jelentett számotokra ennek a blognak az olvasása. Rég nem látott, kedves arcok bukkantak fel, amiért igen hálás vagyok! Nagyon megörvendeztettetek a beszámolókkal, hiszen láthattam, hogy nem önmagáért való dolog volt az írás, hanem sokaknak jelentett nem kis bátorítást időről időre bepillantani a hétköznapjainkba. Köszönöm én is a bátorításotokat, meg hogy mertetek nyitni felénk, és leírni, elmesélni, ami a szíveteken volt. Ennek örömére a lelkesedésem töretlen, és a fontosabb történésekről ezen túl is be fogok számolni! ;) Pár fényképpel még tartozom, ezeket is hamarosan láthatjátok! :)

2015. május 31.

Délután vendégségbe voltunk hivatalosak az unokatestvéremékhez. Ádi betegségének a kezdete óta ez volt az első alkalom, hogy családilag részt tudtunk venni valamilyen eseményen! A gyerkőcnek már jó annyira a vérképe, hogy szabadban kisebb közösségbe lehet engedni.
Jó kis családias kerti-parti volt, mindenféle grill finomsággal, sok beszélgetéssel, játékkal. Mire odaértünk, a nap is kisütött, úgyhogy végig szabadban lehettünk. Ádi lelkesen csatlakozott hetedikként a stratégiai játékot játszó csapathoz. Jó volt hallani a gyakran felcsendülő gyöngyöző kacaját, amikor éppen nyerő szériában volt. Mi szülők sajnos elég bágyadtak voltunk, nem követtük a példáját, inkább jókat beszélgettünk, akivel csak tudtunk. Tollasozásra még kapható voltam, jólesett egy kis mozgás! ;)

(fotók hamarosan!)