2015. június 17., szerda

2015. június 17.

Éjjel arra riadtunk fel Mónival, hogy Ádinak hányingere van. Alig aludtunk valamit.
Reggel végre a kórházban kiderült a fejfájás oka: a múlt heti 86 után most csak 46-os a hemoglobinja és alacsony a vérnyomása!
70 alatt már szoktak neki vért adni, így most sürgősséggel rendeltek neki. A vérkép, májfunkció eredményét délelőtt még nem tudták, ahogyan a csontvelő biopsziáét sem. További fejleményként 11 óra tájban már láza is volt, gyorsan kapott kétféle antibiotikumot, és bent fogták őket egy időre. Időközben a vérkép megszületett: fehérvérsejt, védekezősejt 2 fölött, tehát azzal nincs baj, csak a vörösvérsejt volt vészesen alacsony. Az elkülönítők mind foglaltak, a hatos kórteremben fektették le. A lumbálás ilyen körülmények között elmaradt.
Ami a szép a dologban, hogy kiderült, csak másnap kellett volna bemenni vizsgálatra. De valamiért  - tévedésből - mégis ma sikerült. Szeretem az ilyen életmentő tévedéseket! Kicsit a kezdeti "pókcsípésre" emlékeztet! ;)
Sikerült beszélni a doktor úrral is. A csontbiopszia eredménye nagyon jó lett, egyáltalán nem mutathatóak ki rossz sejtek! Azaz pár ezrelék mennyiségben felbukkant valami új, ami eddig nem volt, de erről egyelőre még nem tudunk többet. A kétféle antibiotikumot azért adták, mert nagy valószínűséggel a kanül lehet a ludas a hirtelen lázban - miután leápolták, akkor kezdődött minden. Célszerű volt így tenni, mert amíg megérkezik a tenyésztés eredménye, az antibiotikumok addig is dolgoznak. A kórházban maradásnak az még az oka, hogy ha bebizonyosodik a kanül fertőzés, el tudják távolítani az eszközt. Ez izgalmas műtétnek ígérkezik, mivel az egyik ág trombózis által elzárt területen halad át, így fokozott óvatosságot igényel az eltávolítása. Mindig van valami...
Munka után bementem hozzájuk. Ádi éppen akkor kapta az első adag vért. Miután lecsöpögött, máris javult a vészesen alacsony vérnyomása. A közérzete jó volt, tudtunk játszani is. Már látom, hogy ki fogok kapni, de nem hagyom magam - hadd legyen annál nagyobb Ádi öröme, amikor végre legyőzi Apát! ;)
Közben kiderült, hogy másnapra tervezik kivenni a kanült! Ádin kívül még legalább két másik gyereket is műtenek - gondoljatok ránk és rájuk is, mert ez sosem egyszerű! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése