Még este megbeszéltük Ádival, hogy reggel, amikor felébred, nyugodtan ébresszen fel engem is. Majd együtt leballagunk a földszintre, és folytatjuk a napok óta húzódó meccsünket. Így is történt... Hirtelen arra eszméletem, hogy reggel van, és halk papucs kopogás kíséretében Ádi közeledik a hálószobánk felé. Nem mondom, hogy ne tudtam volna még aludni egy órát, de ha már megígértem, nem visszakoztam. Valahogy sikerült kikászálódnom az ágyból, és a kis vigyorival kézen fogva leosontunk a földszintre. Szinte az egész napot együtt töltöttünk, amolyan apa-fia játéknap volt ez, amire már régóta vártunk. Teljesen jó volt a közérzete, se hőemelkedés, se rosszullét nem környékezte már. Időnként egy kicsit még fájt a feje, de az előző napokhoz képest ez sem volt komoly. Szinte ragyogott az arca, és alig várta, hogy ő következzen lépésre! Izgalmas volt a játék, nehezen találtunk fogást egymáson, ahogy a térképen haladva sorra foglalgattuk el egymás városait, és termeltük az újabb és újabb seregeket. Nem elég a jó stratégia, remek ötletek, a győztes csatákhoz bizony szerencsére is szükség van. Ádinak ebből nem volt hiány, sokszor tudott meglepetést okozni.
Jó látni, ahogyan megfogadja a tanácsomat, és a biztos vereségre kárhoztatott defenzív stratégiát félre téve mozgósít mindent, amit csak lehet, és támadásba lendül. Jaj nekem! :D
Az evéssel, ivással sem volt semmi gond, vidáman falatozott a gyerkőc. Még a fehérpecsenye krumplival, és a gyümölcstorta sem fogott ki rajta! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése