Ádi szeme szépen javult, egy nap elteltével már nem is volt piros egyáltalán. A kanül utáni seb is szépen gyógyul, Móni esténként leápolja. Az injekciókat reggel-este még rendületlenül kapja Ádi, de nem lázad ellene. Egyelőre nem tudjuk, meddig kell még szúrni. Csütörtökön lesz a következő kórházi látogatás. Lumbálás lesz, és a szokásos vérvétel. A fenntartó kezelés részeként megkezdik az első, négy napos kemoterápiás injekció sorozatot is.
Végére értünk a lomtalanításnak, kis segítséggel kipakoltunk mindent az utcára. Nem semmi, milyen kupac jött össze végül! Annak külön örülök, hogy a két, jó állapotban lévő ágyat simán elvitte valaki. Hiába hirdettük meg, nem kellett senkinek, a helyre viszont szükség volt, úgyhogy kitettük. Remélem, jó szolgálatot fog tenni, és nem egy kályhában végzi! ;)
Megtudtuk, hogy Niké temetése vasárnap délután lesz, Székesfehérváron. Úgy döntöttünk, mi is részt veszünk rajta Mónival. Biztos, hogy rengetegen lesznek, nagyon sokat ismerték és szerették...
Este megnéztük még a Csillagainkban a hiba c. filmet. Ajánlom szeretettel mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése