2015. december 10., csütörtök

2015. december 10.

Reggel azzal a hírrel fogadtak az osztályon, hogy Ádit egy másik kislánnyal együtt hamarosan átviszik a Tűzoltó utcai klinikára (SOTE2). Ádit már ki is költöztették a folyosóra, épp az asztalnál reggelizett, amikor megérkeztem. Gyorsan összepakoltunk, megvártuk a mentősöket, és kezdetét vette a nagy utazás. Az én utam a saját autónkkal lehet, kalandosabb volt a döcögős forgalom miatt, de kb. egyszerre érkezhettünk meg a mentősökkel. Bejelentkeztünk, majd felmentünk a 2. emeleti 2A osztályra. Ott is sok gyerek volt, de kerítettek két szabad ágyat az egyik szobában. Ádit különböző vizsgálatokra kellett gurigáznom egy kerekes székkel. EKG, tüdő röntgen, hasi és szív ultrahang szerepelt a palettán. Az orvosokkal egyelőre nem ültünk le megbeszélni a további kezelés lehetőségeit. Ameddig nincs meg a végleges szövettan eredménye, nem akarnak semmit mondani. A zárójelentésből (utolsó MR vizsgálat) kiderült számunkra, hogy bár sebészeti úton amennyire csak lehet, eltávolították a ~4cm átmérőjű daganatot, a környezetében mégis maradtak rákos sejtek, amelyekből újabb daganat kialakulására van esély.
Estére Ádinak lett egy kis hőemelkedése. Reméljük, az éjszaka folyamán nem lázasodik be, mert akkor még jó pár napig élvezhetjük a klinika vendégszeretetét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése