2015. december 3.

Tegnap még nem tudták megmondani, mikor lesz a műtét. Ma reggel azzal a hírrel fogadtak az osztályon, hogy már fél nyolc óta műtik Ádit. Nehéz szavakba önteni, mit éreznek ilyenkor a szülők, akik el sem tudtak búcsúzni a gyermeküktől...
Tíz óra után feljött hozzánk a műtétet végző orvos, és mosolyogva közölte, hogy minden rendben ment, Ádi sikeresen túl van a műtéten és jól van. Tizenegy körül hozták vissza az osztályra. Nem engedtek be hozzá bennünket, csak az ajtóból tudtunk pár szót váltani vele. Aludt egyet - sok pihenésre van szüksége.
Délután háromra visszamentünk hozzá, de akkor is csak pár percet tudtunk beszélgetni, utána hagytuk aludni. Mondta, hogy kicsit fáj neki a feje, meg szédül - kapott rá fájdalomcsillapítót. Ja, meg unatkozik! :P Ez tényleg Ádi! :D  A doktornővel és a nővérekkel megbeszéltük, hogy vegyék komolyan, amit Ádi kér vagy mond, mert ő nem az a fajta nyavajgós gyerek, aki ha kell, ha nem, mindenért panaszkodik. Ő tényleg csak akkor szól, ha valami nagyon fáj neki, de akkor azonnal lépni kell! Megértették, és megígérték, hogy gyakran ránéznek. Pénteken már ott lehetünk vele egész nap. Már nagyon várom, hogy ülhessek az ágya mellett, és újra megfoghassam a kezét...
Este váratlan meglepetésben volt részünk. Pont mondtam Móninak, hogy 8 óra körül telefonáljunk be az osztályra, hogy mi van Ádival. Egyszer csak megcsörren Móni telefonja, és látom, hogy Ádi hív bennünket! Hirtelen alig akartam elhinni, hogy tényleg Ő az! Gyorsan odaadtam Móninak, és beszélgettünk vele pár percet. Elmondta, hogy levették róla az oxigén maszkot, már ihat, és még mindig unatkozik, mert egyedül van a szobában. Fájdalmai nincsenek, csak nagyon honvágya van. Bátorítottuk, hogy aludjon még egy nagyot, és reggel fél kilencre már ott is vagyunk nála. Ennél szebb esti meglepetésben nem is lehetett volna részünk! :D Nagyon rendesek voltak a nővérkék, hogy megkeresték és odaadták neki a fiókban lévő telefonját! ;)