A délelőtti utunk fő céljaként a karácsonyfa megvásárlását tűztük ki. Nem kevés nézelődés után sikerült egy nagyon szép, formás fát találnunk, amit boldogan vittünk haza. Azaz csak én, mert rajtam meg a fán kívül más bizony nem fért már be az autóba. Nem várattam sokáig a családot a hidegben, gyorsan hazaszaladtam, kidobtam a fenyőt, és már robogtam is vissza értük.
Délután a gyerekek játszottak egyet az XBOX-szal. Ádi nagyon szereti az összes LEGO-s kalandjátékot, és különösen élvezi, amikor Zsófit is rá tudja venni egy kis közös játékra. Órákon át hallgattam, ahogyan utasítgatják egymást, mert a sikerhez bizony precíz csapatmunka szükséges! ;)
Nagy izgalommal várjuk a megrendelt, de még meg nem érkezett ajándékokat. Idén is úgy alakult az életünk, hogy a sok kórházba szaladgálás miatt nem jutott túl sok időnk a vásárlásokra, így főleg a gyerekeknek szánt dolgokat próbáltuk rendelés útján beszerezni. Az angyalok idén is megkapták a listát, és biztos vagyok benne, hogy nem feledkeznek meg semmiről, ami szerepel rajta! A gyereke nagyon rendesek voltak, mert például Póni és egyéb élő állat nem szerepelt a kívánságok között... :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése