Kicsit játszottunk, aztán mindenki számítógépezett: én dolgoztam, Ádi játszott.
Aztán jött a váratlan fordulat: a nővérke mondta, hogy menjünk ki a kezelőbe, mert kiszedik a branült Ádi kezéből. Ezek szerint nem kap több antibiotikumot? - kérdeztem. - Nem bizony! És akkor haza is mehetünk? - Igen! :D Ádi kitörő lelkesedéssel fogadta a hírt, és nemsokára már "szabad" is volt minden infúziós állványtól. Az orvosok még megvizsgálták, és miután összepakoltunk, dél körül már útnak is indultunk. Elhatároztuk, hogy meglepjük Anyát, aki pár perccel előttünk ért haza. Először csak én érkeztem meg, aztán fél perc múlva, kopogtatás után Ádi is betoppant, "visszatééééééértem!" felkiáltással. Móni sírva fakadt örömében, amikor meglátta, úgy megörült neki. Erre persze nekem is könnybe lábadt a szemem, szóval együtt sírtunk. Nagy ajándék volt ez a hétvége mindannyiunk számára!
Zsófi is hamarosan megérkezett, őt is meglepetésként érte az öcsi hazaérkezése:
Hétfőn, mintha mi sem történt volna, viszem Ádit a szokásos havi injekciós kezelésre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése