2015. december 29.

Dél körül értünk be a klinikára, ahol Áditól vért vettek. A megmaradt karácsonyi ajándékokból kapott egy aranyos macit - természetesen olyat, ami még nem szerepelt a gyűjteményében ;) A vérképe tűrhető lett, két héttel az injekciók után ilyen szokott lenni. Beszélgettünk a doktornővel is. Mivel nem akarunk karba tett kézzel ülni az elkövetkezendő hónapokban, fontos kérdésünk volt, hogy adhatjuk-e a rákbetegeknek szánt Culevit tablettát Ádinak? Miután átbeszélgettük az összetevőket, arra jutottunk, hogy nincs akadálya, meg kell próbálni. Ártani nem fog, inkább az óránkénti bevétel lesz izgalmas. Ádi elég fegyelmezett, meglátjuk, működik-e a dolog. Bárcsak segítene! Az injekciókat továbbra is fogja kapni havonta, és a szokásos gyógyszert is be kell venni esténként.
Láthatóan jobban érzi magát, egyre jobb étvággyal és egyre több ételt képes elfogyasztani. A terhelést is jobban bírja, már nem dobog annyira a szíve egy kis sétától. A derült idő, ragyogó napsütés is jó hatással van mindannyiunkra.
Délután Mónival végre átmehettünk barátainkhoz, és egy jót beszélgethettünk. Nagyon hiányzott már a közösség, ahol őszintén beszélgethetünk sok mindenről - és nem csak a betegségről. Ez kedvet csinált a további találkozásokhoz, beszélgetésekhez! ;) Érdekes tapasztalat volt, hogy bár tudom, sokan szeretnek bennünket, mégis kevesen veszik a bátorságot, vagy túlságosan tapintatosak ahhoz, hogy írjanak, hívjanak. Természetesen nem veszem rossz néven, hiszen nem tudhatják, hogyan éljük meg a mindennapokat, vagy éppen milyen lelkiállapotban vagyunk. Másrészt nem kürtöltük világgá a fejleményeket - tényleg csak a december 22-ei bejegyzésemet olvasva derül ki, mit élünk át mostanában. A karácsonyi készülődésben érthető, hogy nem a blog nézegetése a legfontosabb... ;) Aki viszont bármilyen formában kapcsolatba lépett velünk az elmúlt héten, az igen nagy örömet szerzett vele, és ez úton is köszönjük szépen mindenkinek a sok bátorítást, imádságot - nagyon jól esett az egész családnak! :)
Ami bennünket illet, jobban vagyunk - naponta tudunk új erőt meríteni a ránk váró feladatokhoz. Ahogy az esti tévézés közben elnéztem a jókedvű, mosolygós Ádit, olyan érzésem támadt, mintha semmi baja sem lenne. Nem látok a fejébe, nem tudom, mi minden történt ott belül a december 3-ai műtét óta. Csak remélni tudjuk, hogy egyelőre semmi rossz. A doktornő szavaival élve "hinni kell a csodákban"...